Az Európai Unió Bírósága január végén döntést hozott egy magyar különadó ügyében, amely a belföldön kitermelt építőanyagokra, különösen a kavicsra és homokra vonatkozott. A bíróság azt vizsgálta, hogy a magyar szabályozás összeegyeztethető-e az uniós tőkemozgási és letelepedési szabadsággal, illetve a diszkrimináció tilalmával.
A döntés központi eleme, hogy a szabályozás a gyakorlatban eltérően érintette a magyar és a külföldi tulajdonú szereplőket, és a bíróság szerint nem indokolható úgy, hogy közben arányos maradjon. A jogi üzenet egyszerű, de erős: tagállami adópolitika létezhet, de nem lehet burkolt eszköz arra, hogy egyes piaci szereplőket kiszorítson vagy hátrányos helyzetbe hozzon.
Magyarországra nézve ez két szinten fájhat. Rövid távon módosítani kell a szabályozást, ami bevételkiesést hozhat vagy új adómechanizmust kényszeríthet ki. Középtávon pedig nő a jogbizonytalanság költsége: a beruházók különösen érzékenyek azokra a megoldásokra, amelyek egy adott ágazatban egyik napról a másikra megváltoztatják a játékszabályokat, főleg ha az EU bírósága később jogsértést állapít meg.
A magyar gazdaságpolitika számára a tanulság az, hogy a válságkezelés és az árstabilitás céljai mellé mindig kell egy uniós kompatibilitási szűrő. Az építőipar, az infrastruktúra és a lakásépítés árazása szempontjából az alapanyagok piacán minden extra teher gyorsan beépül az árakba. Ezért a következő hetekben érdemes figyelni, milyen új megoldással áll elő a kormány, és hogy az mennyire támasztható alá objektív, minden szereplőre azonosan alkalmazott indokokkal.